Mit nevezünk önkéntes karanténnak?

Ne féljünk a karanténtól, hiszen az nem ellenünk, hanem mellettünk van. Ebből a cikkből megtudhatod, hogy mi is jelent pontosan a karantén?

De kezdjük az elején: mi egyáltalán a karantén?

A karantén egy jól körülhatárolt, őrzött hely, ahol a fertőzött személyeket, állatokat és árukat a mozgásuk/hozzáférésük korlátozása céljából a helyi hatóságok elkülönítenek, amivel a fertőző betegségek vagy kártevők továbbterjedését megakadályozzák. A karanténon belül található vírusok, baktériumok és egyéb megbetegedéseket okozó kórokozók így nem juthatnak ki és nem terjedhetnek tovább, valamint az egészségeseknek sem szabad érintkezni az elkülönítettekkel.

A járványok során több áldozat hunyt el, mint az összes háború együttvéve a történelemben.

A karanténban a betegeket megfigyelik, ha szükségessé válik, akkor orvosi kezelésben részesítik a gyógyulásukig vagy a tünetmentességükig. A hivatalos eljárásrend szerint az elkülönítetteknek a lappangási idő leteltéig, kötelezően a zárt karanténban kell maradniuk.

De mit nevezünk, akkor önkéntes karanténnak?

Legyen szó influenzajárványról vagy koronavírus-veszélyről minden esetben arra kell törekedni, hogy minél kevesebb társadalmi érintkezés jöjjön létre. Így a fertőző betegség terjedésének a megakadályozására vagy lelassítására kell törekedni. Ennek egyik eszköze hagyományos hatósági karantén mellett az önkéntes karatén használata, amikor tünetmentes emberek önként zárkóznak el a külvilágtól. így csökkentbe a fertőzések elkapását, illetve továbbadását.

maradj_otthon.jpg

Ebből született meg a #maradjotthon mozgalom is, aminek célja - nevéből fakadóan -, hogy mindenki maradjon otthon, ami elsőre egyszerűnek tűnhet, de mégsem az. Nekik állítottam össze több pontból álló megoldási csomagomat, hogy mivel foglaljuk el magunkat otthon karatén esetén.

Ha érdekel 14 tipp, hogy mit csinálj otthon önkéntes karantén esetén, akkor kattints ide